skip to main | skip to sidebar

Menü

  • Főoldal
  • Ásványok
  • Ezüstözött ékszerek tisztítása, tárolása
  • Tutorialok
  • Elérhetőség

Linkek

  • Blogspot

Magamról

Fotóm
Levelibéka Ékszerei
Üdvözöllek az oldalamon! A nevem Éva és már gyermekkorom óta kreatívkodom. Mindenfélét kipróbáltam már, de igazán az ékszerkészítés fogott meg. Az egész 3. osztályos koromban kezdődött, amikor a napközis tanárom azzal az ötlettel állt elő, hogy vigyen mindenki gyöngyöt, meg damilt és suli után pókot fűzünk. Ekkor szerettem bele a gyöngyfűzésbe és mélyedtem el benne. Kezdetben gyöngy állatkákat fűztem, majd később virágokat és ékszereket. Ezt követően bukkantam rá Fülöpné Fülöp Katalin Drótból hajlított ékszerek c. könyvére. Nagyon megtetszett az ötlet, hogy igazi komoly ékszereket készíthetnék nem csak gyöngyökből, hanem fémből is. Megvettem a könyvet és elkezdtem a munkát. Az első darabom olyan jól sikeredett, hogy másnap abban mentem iskolába. Ma már nevetségesen gagyinak tűnik, de akkor ez volt a legszebb darabom és elmondhattam magamról, hogy "Igen, képzeljétek el, ezt én készítettem". És mindenki csak ámult és megdícsérte a fülbevalót. Mára már rengeteget fejlődtem, ami látszik is, de azért megőríztem az első pár fülbevalómat is, ami a kezdetekre emlékeztet ...
Teljes profil megtekintése

Elérhetőség, kapcsolatfelvétel

E-mail: levelibekaekszerei@gmail.com
Twitter: Eva_Jewellery
Könyves blogom: www.gondolatoklevelibekatollabol.blogspot.com

Archívum

Rendszeres olvasók

Kedvenc alkotóim

Kedvenc könyveseim

Népszerű bejegyzések

  • Ásvány kaboson befoglalása
  • Rugós karika fülbevaló készítése :o)
  • Angelit medál - az egyik kedvencem ;)

Címkék

Kaboson / cabochon (41) Verseny / Játék (17) Csepp medál (9) Hegyikristály / quartz (9) Rózsakvarc / rose quartz (9) Jáspis / Jasper (8) Ametiszt / amethyst (7) Tigrisszem / tiger eye (7) swarovski (7) Achát / agate (6) Holdkő / moonstone (6) Gránát / garnet (5) Labradorite / labradorite (5) Tünde / kelta ékszerek (5) Ónix / onyx (4) Angyal / Angel (3) Aventurin / aventurine (3) Citrin (3) Csupa réz - ezüstözött sárgaréz ékszerek (3) Karperec / Bracelet (3) Szodalit / sodalite (3) Türkiz / turquise (3) hematit (3) kámea (3) Barna napkő / brownfluss (2) Csakra ékszerek (2) Korall (2) Leírás / Tutorial (2) angyal (2) füstkvarc (2) könyvek (2) türkinit (2) Életfa (2) Akvamarin / Aquamarine (1) Felajánlás / segítség (1) Figurális medálok (1) Karika fülbevaló (1) Karneol / Carnelian (1) Krizokolla (1) Lápis Lazuli (1) Magnetit (1) Malachit / malachite (1) Mokait (1) Rodokrozit (1) Szerpentin (1) Unakit (1) angelit (1) aventurin (1) foglalat (1) gyurma (1) medál (1) nyaklánc (1) Éjkék napkő / bluefluss (1)

Eddig ennyien voltatok itt :)

Üzemeltető: Blogger.
Levelibéka Ékszerei

Drótákszereim III.

2011. október 26., szerda

Úgy döntöttem, hogy hozok még ma néhány ékszert, hogy minél hamarabb fent legyen az összes eddig elkészült darab, s utána már csak a legújabbak kerüljenek fel.
Nem mindegyikhez írok hosszú kommentet, de ha kíváncsiak vagytok még valamire, amit nem ítam le, kérdezzetek bátran, szívesen válaszolok. :o)

Holdkő medál
Erre a természetes holdkő kabosonra a múlthéten tettem szert.
Már régen keresek ilyet, de ha találtam, akkor is túl kicsi volt és horribilis ára.
Most viszont sikerült vennem 4-et és még 3-at. :o)
Ennek a medálnak a méretei a következők:
- kő: 32*21mm
- medál: 50*25mm
A holdkő a kedvenc ásványaim egyike, abból is a természetes holdkő ugyanis van szintetikus is.
A színe nem ennyire narancsos, inkább barack színű.




Holdkővel díszített kereszt medál
 Magam terveztem ezt a medált, de még vagy 3 évvel ezelőtt, amikor még nem tudtam ilyen szép ékszereket készíteni, Sajnos a suli mellett nem jutott kellő időm az ékszerkészítésre és a fejlődésre.
De most ...








Hubei türkit csepp medál
Az egyik kedvenc darabom ez a kis medál. Egy 20*13mm-es csepp alakú hubei türkizt foglaltam ve ezüstözött sárgarézhuzallal.
Az így elkészült medál mérete 40*16mm lett.
Egyszerűen imádom. :)







Egy csepp türkiz rózsa
Szintén hubei türkiz csepp kabosonból készült el ez a medál is. Ez volt az első olyan kaboson medálom, melyet rózsával díszítettem, ezért is olyan kedves számomra (bár az előző jobban tetszik XD)
Méretek:
- kő: 16x12mm
- medál: 30x14mm






Indiai achát medál - Shiva szeme
Ezt a medált egy jó kis hajvágásra cseréltem el. :)
A fodrászunk rendszerint nem szokott pénzt kérni tőlem a hajvágásért. Ettől mindig adósnak érzem magam, így elvittem neki ezt a medált. (Mindig viszek neki valami ékszert :) )
Mondanom sem kell mennyire örült neki, én meg a vadonat új rövid frizkómnak. :)

Bejegyezte: Levelibéka Ékszerei dátum: 19:42  

Címkék: Achát / agate, Csepp medál, Holdkő / moonstone, Kaboson / cabochon, Türkiz / turquise

4 megjegyzés:

Bebi írta...

Mennyi szépség!!!:-))) A Holdkő medálodba valósággal beleszerettem! Nagyon tetszik a rózsa motívum rajta.

2011. október 26. 20:44  
Edit írta...

Jajj de szépek ők is!! Gyönyörű ásványaid vannak!

2011. október 26. 20:45  
Levelibéka Ékszerei írta...

Köszönöm szépen a dícséreteket! :o)
Bebi, van még több rózsás medálom is, csak még nem töltöttem felőket, de hamarosan rájuk is sor kerül. :o)

2011. október 26. 21:48  
Lakota mágia írta...

Gyönyörűszép ékszereket készítesz,..nehéz lenne választani!!
:-)))

2011. október 27. 7:47  

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Blog Design by Gisele Jaquenod

Work under CC License.

Creative Commons License