skip to main | skip to sidebar

Menü

  • Főoldal
  • Ásványok
  • Ezüstözött ékszerek tisztítása, tárolása
  • Tutorialok
  • Elérhetőség

Linkek

  • Blogspot

Magamról

Fotóm
Levelibéka Ékszerei
Üdvözöllek az oldalamon! A nevem Éva és már gyermekkorom óta kreatívkodom. Mindenfélét kipróbáltam már, de igazán az ékszerkészítés fogott meg. Az egész 3. osztályos koromban kezdődött, amikor a napközis tanárom azzal az ötlettel állt elő, hogy vigyen mindenki gyöngyöt, meg damilt és suli után pókot fűzünk. Ekkor szerettem bele a gyöngyfűzésbe és mélyedtem el benne. Kezdetben gyöngy állatkákat fűztem, majd később virágokat és ékszereket. Ezt követően bukkantam rá Fülöpné Fülöp Katalin Drótból hajlított ékszerek c. könyvére. Nagyon megtetszett az ötlet, hogy igazi komoly ékszereket készíthetnék nem csak gyöngyökből, hanem fémből is. Megvettem a könyvet és elkezdtem a munkát. Az első darabom olyan jól sikeredett, hogy másnap abban mentem iskolába. Ma már nevetségesen gagyinak tűnik, de akkor ez volt a legszebb darabom és elmondhattam magamról, hogy "Igen, képzeljétek el, ezt én készítettem". És mindenki csak ámult és megdícsérte a fülbevalót. Mára már rengeteget fejlődtem, ami látszik is, de azért megőríztem az első pár fülbevalómat is, ami a kezdetekre emlékeztet ...
Teljes profil megtekintése

Elérhetőség, kapcsolatfelvétel

E-mail: levelibekaekszerei@gmail.com
Twitter: Eva_Jewellery
Könyves blogom: www.gondolatoklevelibekatollabol.blogspot.com

Archívum

Rendszeres olvasók

Kedvenc alkotóim

Kedvenc könyveseim

Népszerű bejegyzések

  • Ásvány kaboson befoglalása
  • Rugós karika fülbevaló készítése :o)
  • Angelit medál - az egyik kedvencem ;)

Címkék

Kaboson / cabochon (41) Verseny / Játék (17) Csepp medál (9) Hegyikristály / quartz (9) Rózsakvarc / rose quartz (9) Jáspis / Jasper (8) Ametiszt / amethyst (7) Tigrisszem / tiger eye (7) swarovski (7) Achát / agate (6) Holdkő / moonstone (6) Gránát / garnet (5) Labradorite / labradorite (5) Tünde / kelta ékszerek (5) Ónix / onyx (4) Angyal / Angel (3) Aventurin / aventurine (3) Citrin (3) Csupa réz - ezüstözött sárgaréz ékszerek (3) Karperec / Bracelet (3) Szodalit / sodalite (3) Türkiz / turquise (3) hematit (3) kámea (3) Barna napkő / brownfluss (2) Csakra ékszerek (2) Korall (2) Leírás / Tutorial (2) angyal (2) füstkvarc (2) könyvek (2) türkinit (2) Életfa (2) Akvamarin / Aquamarine (1) Felajánlás / segítség (1) Figurális medálok (1) Karika fülbevaló (1) Karneol / Carnelian (1) Krizokolla (1) Lápis Lazuli (1) Magnetit (1) Malachit / malachite (1) Mokait (1) Rodokrozit (1) Szerpentin (1) Unakit (1) angelit (1) aventurin (1) foglalat (1) gyurma (1) medál (1) nyaklánc (1) Éjkék napkő / bluefluss (1)

Eddig ennyien voltatok itt :)

Üzemeltető: Blogger.
Levelibéka Ékszerei

Sorsolás!!

2012. július 3., kedd

No, végre jutott időm erre is. :o)

42-en vettetek részt a játékomon, amit szeretnék nektek megköszönni. :o)
És akkor íme a sorsolás és a nyertes:

Bmonica23, Mónika, aki a csakra szettet nyerte meg. Gratulálok!
Kérlek írd meg nekem e-mailen a postázási címedet!
E-mail: levelibekaekszerei@gmail.com

A többiek se csüggedjenek, mert lesz még játék hamarosan.
Addig is pihenjetek, alkossatok és olvassatok sokat!  :o)


További szép napot Nektek!
Puszi, Levelibéka. :* :o)



Bejegyezte: Levelibéka Ékszerei dátum: 11:17  

Címkék: Verseny / Játék

3 megjegyzés:

latinka írta...

Gratulálok a nyertesnek,és köszönöm a játéklehetőséget! És nem adom fel:)))

2012. július 3. 13:43  
Évi írta...

Gratulálok! :-)

2012. július 3. 19:55  
BMonica23, Mónika írta...

Köszönöm szépen, iszonyatosan örülök neki. :) Már írtam e-mailt :) Még egyszer köszönöm!!!!!

2012. július 4. 8:59  

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Blog Design by Gisele Jaquenod

Work under CC License.

Creative Commons License